és meglátánk a nagy hegyet

A Pireneusokban jártunk.
Escot falutól tízperc szerpentines kocsi útra.
Péntek délután indultunk.
A hétvége elég kalandosra sikeredett.
Először is azért, mert kis félreértések miatt nem is tudtuk, hogy hová tartunk, pontosan.
30 km-s körzeteben három falu is van, szinte azonos névvel.
Kiejtése nagyon hasonló.
Aztán pedig a kisebb tévelygések közepette szegény autónk kuplungja majdnem feladta a harcot egy csúnya emelkedőn.
Félő volt, hogy nem is tudunk odaérni.
De végül is jól jött, hogy telefonálni kell a helyszín egyeztetése kapcsán-addig hűlhetett a kocsi. Sötétedésre értünk a kis faluba.
Nem igazán láttuk, hogy mekkorák is a hegyek.
Csak arra lettünk figyelmesek, hogy mintha füstös, parazsas sávokat látnánk- először azt hittük láva, hihihaha.De mint kiderült nem erről van szó. Mivel ez a vidék leginkább juh nyájairól, juhsajtjairól híres (az út mentén ki is van írva :a sajtok útja) a legelők itt nagy kincsnek számítanak. Ahhoz viszont, hogy friss, zsenge fű sarjadhasson fel kell perzselni a magasba szökött gazt. Hát ezt láttuk este.

folyt.köv.