robi tovább mesél

Esetleg, hadd írjak még arról, hogy hol lakunk: van egy kis különálló lakrészünk a házban, van kellemes udvar, sok gyep, a szomszédban hárommal arrébb hatalmas libák. Tán tömésre várnak környékbeli jó szokás szerint, de jó hangosan gágognak ha olyanjuk van. A központban - (innen 500 m) Sainte Foy la Grande - rengetek a szűk utca meg a régi ház (sok száz évesek) (-> Viki albumában képek). Szombatonként piac, rengeteg árussal: libamájjal, tengeri herkentyűkkel, sajtokkal, borokkal, élő tyúkkal, fonott kosarakkal, CD és könyvárus, minden ami szem-szájnak-fülnek ingere. Ilyenkor lezárják délelőttre a belvárost, és a sok utcában mindenki csak vásárol, kávézgat, és trécsel órák hosszat, ahogy a heti társasági élet megkívánja. Aztán itt vannak a Chateau-k. Állítólag itt a Dordogne folyó mentén több száz kastély van. És tényleg nem túloznak. Sok közöttük a várkastély is (köszönhetően a hajdan dúlt százéves háborúnak), és sok a szőlőbirtokosok kedves kis 1-2 tucat szobás kastélya, győnyörű kertekkel, ciprusokkal, és végeláthatatlan sorokban szőlővel. Ezen a vidéken, amerre csak megyünk, mindenhol szőlő van a földeken, elvétve egy-egy legelő, birkák, lovak, vagy tehenek. Épp ma, sétálgatva itt a városszéli utcácskákban, megállapítottuk, hogy a középkori hatású központtól drasztikusan eltérő kertvároska teljesen olyan, mintha Gárdonyban, vagy a Balaton partjánál kószálgatnánk az utcákban. Amolyan üdülővidék ez az egész. És angolokból is van bőven. Úgy ahogy vannak, mindenestül átcuccoltak ide nyugdíjas napjaikra. Bár a kedvükért kiírnának ezt azt angolul is, merthogy a franciával a jó részük évek múltán is hadilábon áll (nemhiába, ha egyszer sokan vannak, jól el is vannak maguk között). Ámde a franciák makacsak, és nem írnak ki semmit angolul, tehát marad a kínkeserves fárasztó találgatás, de így tanulunk. No meg a GPS : à gauche, à droit. Mindenhol akad tanulni való.